A futópadon állsz, lepereg előtted az élet. Látod magad kisgyerekként, és tudod, hogy már akkor is jobban szerettél bringázni, mint futni. Aztán látod a gimis önmagad, tornaórán egy bokorba bújva, várva, hogy a többiek után előbukkanj, mintha te is lefutottad volna a cooper tesztet, és tudva, hogy a bokorban gubbasztottál végig. Tudod, hogy akkoriban háromszáz méter futás után verejtékeztél és taknyod nyálad folyt egybe. Utolsónak értél be, és csak szidást kaptál érte. Azóta nem próbálkoztál, hogy igazán komolyan vedd a sportot, hogy tegyél az alakodért, de elsősorban az egészségedért. A futópad ijesztő, még csak rágondolni is, hogy lihegsz és izzadsz.
Azt tudod, hogy milyen lesz, ha nem kezdesz neki, visszacsöppensz a megszokott életedbe, levetkőzöl, lezuhanyzol és hazamész. Bár csalódsz magadban, de kényelmesen érzed magad. Azt nem tudod, hogy milyen lesz ha elkezdesz futni.
Nem tudod milyen érzés lesz 10 perc, 20 perc vagy harminc perc után. Nem tudod előre, hogy 20 perc után elindul az endorfin termelés és a mennyországban érzed magad. Amikor kilépsz a teremből madarat lehet veled fogatni, és amikor hazaérsz büszke leszel magadra, amiért túl vagy ezen. Legyőzöd magad, a saját gyengeségeidet.
Én ezt a lépést emlékszem kb 2-3 éve tettem meg, és nem bántam meg. Azóta heti háromszor győzöm le magam, és minden alkalommal kellemes érzéssel tölt el. Várom az alkalmat, amikor legyőzöm önmagam, legyen az cardio vagy súlyzós edzés, de lehet az esetleg diéta is. Ha ezt az utat elkezded akkor nem tudsz leállni, és nem elégszel meg mással csak jobbal és a még jobbal, végül a tökéletessel. Ha teszel érte, akkor sokkal jobbnak látod az eredményt és könnyebben fogadod el, hogy nem fogysz vagy izmosodsz gyorsan, érzed, hogy jobban vagy. Erről szól ez az egész.
