Amiről már korábban beszéltem, holnap indulunk haza. Ez mindig zabálással jár. Eszem, mert itthon vagyok, és már rég nem voltam, eszem, mert nem akarom megbántani anyut, a nagyit, a nagypapát. Eszem, mert jól esik és eszem mert otthon nincs mérleg és centi, ami megmutatja mennyit híztam, és mennyivel lettem nagyobb. Eszem azért, mert a legjobb barátnőm iszonyatosan jól főz és a találkozás örömére lecsúszik egy-két üveg pezsgő is. Eszem, mert enni azt jelenti szabad és boldog vagyok. Aztán meg nézem a tévében és az In Style magazinban a lányokat, boldogok és azt mondják zabálnak? Akkor én miért nem? Nekem ez miért nem adatik meg?
Nade hogy tudjuk megállítani ezt a szokást? Hogy tudnék hazamenni úgy, hogy ne az evésről szóljon minden? Gondolkoznom kell...
Először is ma megkértem Anyut hogy vegyen salátát, ha hazamegyek akkor pedig megkérem hogy csináljon a francia salátából egy kis adagot, amiben nincsen tejföl, és kevés a majonéz. Joghurttal és kefírrel csináljuk.
Rántott dolgokból maximum egy szeletet eszem. Ez nagyon fontos.
A házi húslevesből maximum egy tányér.
Krumpli, fehér rizs és fehér kenyér kilőve.
Reggelire a rántottát két tojás fehérjéből de csak egy sárgájából kérem és csak zöldségeket fogyasztok vele.
Ha éjjel érkezem, nincs vacsora, majd holnap reggel eszek.
Nincs édesség, max gyümölcsjoghurt, vagy natúr joghurt, lekvárral, amiből úgyis van házi.
A sütiről lemondok, mondván jól laktam a főétkezéssel.
Isten óvjon a túlsúlytól.
