Natessék, a másik téma, ami nehéz. Ha a munkahelyen vagyunk, és valamilyen közös összejövetel, sütizés, ünneplés van. Akkor mihez kezdjünk? Nem vonhatjuk ki magunkat, mert akkor nem tudunk szocializálódni.
Nálunk például minden hónapban egy pénteki reggelen összegyűlünk és együtt reggelizünk. Szép szokás, sokat beszélgetünk, röhögünk, és az embereknek egyből arca és nem csak kódja van. De miért szükséges, hogy ehhez kolbászt, zsömlét, vajat, kalácsot, szalonnát, és sorolhatnám még miket együnk? Félreértés ne essék, imádom ezeket, de ha az ember fogyni szeretne, egy ilyen reggeli teljesen visszaveti a súlyvesztést. Gondoljunk csak bele, egész héten nem eszek csak kevés szénhidrátot, sokat edzek, és megrendelem Alexandra főztjét. Súlyos ezreket költök arra hetente, hogy egészséges maradjak. Akkor miért rontanám el? Eddig mindig elrontottam, és elcsábultam. Ma nem. Ezért büszke vagyok magamra.
Ma reggel, amikor elindultam egy csomag sajtli, egy csomag saláta és egy kis mozzarella sajt lapult a szatyromban. Amikor beértem, megmelegítettem és megettem együtt. Igaz, hogy a többiek értetlenkedtek, hogy miért ez, és ennyi, de meg mertem mondani, hogy egészségesen élek. Még poénkodtunk is ezen. Ez most nagyon jó érzés. Úgy tűnik lassan tényleg arra haladok, hogy egyre tudatosabb legyek. Istenem! Sosem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz, bár ha elnézek néhány elhízott emberkét...
Kezdem tényleg azt hinni, hogy az étel is olyan, mint a pia vagy valamilyen drog. Nemcsak azért eszünk, mert jól esik (bár azt is formálni lehet, hogy mi essen jól), hanem mert már várjuk kívánjuk, az a nap fénypontja, ha mondjuk megeszem a csokiszeletem, vagy a sültkrumplimat vacsorára. Mindnyájan függők vagyunk.
És tudjátok mit? Azt még megértem, hogy valaki, aki tényleg nem túlsúlyos, akármennyit egyen, zabáljon és azt egye, ami jól esik. De amikor valaki, akinek láthatólag túlsúlya van, azt próbálja mondani, hogy nem tud tenni, meg fajta kérdése? Ugyan már...hogy lehetnek ilyen passzívak az emberek? Na megyek a melóhoz vissza lenyugodni.
